Váci diákok Délvidéken

2019.04.12.

Vácon  40 kíváncsi diák és 4 tanár elhatározta, hogy megismeri Kárpát-hazánk déli csücskét és ott élő honfitársainkat. A cél eléréséért pályáztak és nyertek.

Nagy izgalommal mentünk az iskolához 6 órakor. A busz már benn állt. Bepakoltuk csomagjainkat, majd roham indult a helyekért, mindenki a hátsó ülésekre szeretett volna ülni.

Negyedóra múlva elindultunk. Folytattuk megszakított alvásunkat a buszon egészen Szegedig, ahol megálltunk, mert csatlakozott hozzánk Robi, a honismereti vezetőnk.

Dél körül érkeztünk meg Temesvárra. Temesváron egy nagy körsétát tettünk (első felfedezésünk egy KFC volt- nagyon éhesek voltunk -) így megismerve a város fontos nevezetességeit. Végig mentünk egy széles sétálóutcán, ami egy óriási ortodox templomhoz vitt. Majd megnéztük Temesvár történelmi centrumát, a hajdani Losonczi teret, amit nemrégiben felújítottak.

 Tisztelettel adóztunk Klapka György szülőháza előtt a hős honvédtábornoknak

               

Sétáltunk még a Béga partján elterülő szépséges parkban, majd buszból megnéztük a református parókia épületét, ahol 1989.-ben Tőkés László vezetésével elindult a Causescu diktatúrát megdöntő forradalom.

Szép időnk volt, minden napfényben úszott, rengetegen sétáltak a város utcáin.

Fáradtan ültünk vissza a buszba, hogy folytassuk utunkat Herkulesfürdő felé.
A síkságok helyét lassan dombok majd hegyek vették át, mire beértünk a völgybe, ahol Herkulesfürdő fekszik. A táj gyönyörű, sok az új épület, szálloda, látszik, hogy itt főként az idegenforgalomból szeretnének megélni az emberek. A rendezett, gondozott részletekbe ritmikusan rondít bele egy-egy durván elhanyagolt, szeméttel dúsított út menti táj. Félig leomlott(vagy félkész és ottfelejtett?) házak, egy-két mementónak otthagyott ipari létesítmény no és az elmaradhatatlan –gondolom - illegálisan fölhalmozott szemét. Honismereti vezetőnk (Robi) mondta, hogy Herkulesfürdő új részét akarják fejleszteni, a monarchiára emlékeztető régi műemlékek eltüntetését pedig az időre bízzák. Hát az rendesen el is bánt velük, amint ezt a kiszállás után rögtön megállapítottuk. Az idő(járás) velünk is elbánt, mert rögtön a busz elhagyása után elkezdett zuhogni az eső. Bőrig áztunk de azért végigjártuk Herkulesfürdő utcáit és mindent megnéztünk. Csodaszép látványt nyújthattak fénykorukban az épületek, utcák és fényűző életet élhettek itt az ide zarándokló gyógyulni és szórakozni vágyó felsőbb osztálybeli emberek. Láttuk a Kaszinót, Sissi és Ferenc József palotáit, fürdőházzal rendelkező szállodákat és a gyógyfürdőt. Vétek ennyi múltbéli emléket elpusztulni hagyni!

Kis "medencék" vannak kialakítva, amiben fürdenek

Miután kigyönyörködtük magunkat, vissza a buszba és irány a Sáfrán panzió, ahol a szállásunk és a vacsoránk már várt bennünket. (Mindkettő jó volt!)

Sáfrán panzió

2019.04.13.

Frissen ébredtünk, irány az étterem és a finom reggeli. Reggeli után elköszöntünk a panzió nagyon kedves tulajdonosaitól és a következő megállónk a Vaskapu erőmű és a Kazán szoros.

Hamar elérkeztünk az erőműhez. Hatalmassá válik errefelé a Duna, mintha egy tenger mellett haladt volna a buszunk. Orsova egy nagyon szép öbölben fekszik. A régi Orsova  – több más településsel és Ada Kali szigetével együtt - sajnos már a víz alatt pihen, ez volt az ára az energiatermelésnek. Orsován is rejtőzött egy darabig a magyar korona egy kápolnában, mint idegenvezetőnktől megtudtuk.

A vaskapunál 30 méteres szintkülönbség van a Duna vízszintjei között, zsilipelnie kell a hajóknak az áthaladáskor. Ez a szintkülönbség az energia forrása.

Miközben áthaladtunk a Vaskapu I. gátján, (ami egyben a határ is Szerbia és Románia között) csak a buszból tudtunk fotózni és a gát túlsó oldalán már a szerb oldalra kerültünk. Itt haladtunk tovább kanyargós hegyi utakon a Vaskapu szoros mentén. A szoros régen nem volt hajózható. A vízi utak kihasználásának igénye azonban már az ókorban is felmerült ezért Traianus császár korában is tettek erre vonatkozó kísérletet. Ennek emlékét őrzi egy emléktábla, amit nem felejtettek a víz alatt a duzzasztás során. A reformkorban Széchenyi István gróf Baross Gábor mérnökkel együtt kiszélesítették a szorost, amivel a sodrás lecsökkent és így hajózhatóvá vált. Nagy ünnepség volt az átadáskor Ferenc József és a szerb illetve román uralkodó részvételével, de a magyarokat kifelejtették ebből. Emléktáblákat azért kaptunk, de azt a víz alatt felejtették. Mi és honismereti vezetőnk viszont nem felejtjük a szoros történetét és tisztelettel adóztunk Széchenyi István és Baross Gábor munkásságának, emlékének.

Lassan a leglátványosabb szakaszához értünk utunknak: a Kis Kazán szoroshoz. 

csoportkép a Kis Kazán szorosnál

Itt kiszálltunk a buszból és gyönyörködtünk a lélegzetelállító látványban. Kicsit ijesztő volt, hogy sehol egy korlát a szakadék mellett, de igyekeztünk elkerülni a szélét. Továbbhaladva a vadregényes tájon a Nagy Kazán szoros következett, majd rövidesen elértük a szoros végét és kezdett kiszélesedni a Duna.

Galambóc várát megpillantva az ember lába szinte földbe gyökerezik a mesebeli látványtól, olyan csodálatos. Itt már tenger méretű a folyó. Mikor kiszálltunk a várnál, mintha egy tengerparton sétálnánk.

 Ráadásul a nap is gyönyörűen sütött ráerősítve a vakációs, tengerparti érzésünkre. Szerencsénk volt-mondták-, mert a vár felújítása érkezésünk előtt pár nappal fejeződött be és azóta látogatható. A látogatóközpontból indult a várbéli séta, ahol a vár történetével ismerkedtünk meg. Sok gazdája volt a várnak, hol oszmán, hol szerb, hol magyar kézben volt. Arany János is megénekelte Rozgonyiné balladájában a várbéli csatát, melyben egy hős asszony, Rozgonyi Cicelle mentette meg Zsigmond királyt.

Galambóc vára

Mintha tengerparton sétálnánk

...egy távolabbi perspektívából

Kis csapatunk a vár előtt

Miután kellő számú fotót készítettünk erről a csodálatos fekvésű várról, továbbindultunk a Bánságba. Utunk következő állomása és egyben a következő két napi szállásunk helye Székelykeve. Mivel honismereti vezetőnk innen származik, sok információval gyarapodtunk erről a faluról már útközben is, úgyhogy kívácsian vártuk, hogy megérkezzünk e legdélebbi tiszta magyar faluba, amit főképpen az idevándorolt bukovinai székelyek alapítottak 1860 körül. A falu azóta is őrzi magyarságát, ami szinte csoda, hiszen szerb falvak veszik körbe mindenfelé.

Megérkezve a faluba mintha hazaérkeztünk volna, tényleg mindenki magyarul beszélt és nagyon barátságosak voltak az emberek. Szorgalmasan köszöntünk mindenkinek, aki szembejött. Szembetűnő volt -amiről Robi is beszélt- a tisztaság és rendezettség. Minden ház rendben kicsinosítva, sok virág, fa, zöld terület. Látszik, hogy nagyon szorgalmas, jóravaló emberek lakják a falut. Egy nagy sétát tettünk a faluban vacsora előtt. Megcsodáltuk a szépen felújított közintézményeket illetve a temető bejáratánál a székelykaput.

A temető székelykapuja

A Dani panzióban volt a szállásunk és az étkezésünket is itt biztosították. Kellemes hely, finomak voltak az ételek és a vacsora maradékát összecsomagolták nekünk (süti és husi), hiszen messze volt még a takarodó ideje és valóban meg is éheztünk.

2019.04.11.

Rövid alvás után reggel indulás partneriskolánk városába: Nagybecskerekre. 11h körül érkeztünk meg az iskolába. Már nagyon vártak bennünket. A gyerekek és a tanárok örömmel, jó ismerősökként üdvözölték egymást. Tele voltak finomságokkal az asztalok!

A becskereki partnerünk finomságokkal és szép műsorral várt bennünket

 Az Igazgatónő meghívta az Újvidéki Rádió-t és Televíziót is, akik interjút is készítettek velünk. A partneriskola diákjai egy gyönyörű műsorral is készültek: elhanzott vers, próza illetve egy diáklány fantasztikus előadásában egy Quimby dal (Most múlik pontosan…) Nagy tapsot kaptak a szereplők. Kötetlen –falatozással egybekötött –beszélgetés, majd az iskola bemutatása következett. Nagyon tetszett az iskola névadóját (Nikola Tesla) ábrázoló hatalmas falfestmény az egyik teremben, amit a tanulók készítettek.

Nikola Tesla a falon

Az elektronika tanműhelyben érdekes kísérleteket nézhettünk meg.

Miután végigjártuk az iskolát elindultunk megismerkedni Nagybecskerek látnivalóival. Először az önkormányzat épületében a dísztermet néztük meg, ahol a városatyák helyére le is ültünk, miközben vendéglátóink nagyon érdekes dolgokat meséltek a város történetéről.

 Ezután egy séta következett majd a Nepomuki Szent János Székesegyházat látogattuk meg.

 Ennek története-mint megtudtuk- régre nyúlik vissza: a helyén egy mecsetté átalakított templom állt, melyet lebontottak és Mária Terézia 1758-ban elrendelte az új templom építését, amit 1864.-ben a hívek számának növekedése miatt egy új, nagyobb templom építése követett. A templom falait értéke festmények díszítik pl. Székely Bertalan Nepomuki Szent János képe és Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját példának tekintő Gaigner kép.

A templom padsoraiban ülünk

Elmondhatjuk, láttuk az Utolsó vacsorát

Lázár Vilmos emléktáblája a templomban

 A templom történetének ismertetése után az 1846.-ban épült piarista gimnázium egy lezárt kápolnájába mentünk, amit csak a mi kedvünkért nyitottak ki, egyébként csak Szent Istvánkor tartanak benne misét. (Szent István a védőszentje)

A Szent István kápolna

 Hátra volt még a múzeum megtekintése, amit nagy érdeklődéssel, de sietve néztünk meg. Három szinten mutatja be főként helytörténeti anyagát a múzeum. Erre több idő is kellett volna, de még Nándorfehérvárra is el kellett jutnunk a mai nap. Elbúcsúztunk hát partneriskolánk diákjaitól és tanáraitól és megbeszéltük, ez a búcsú nem örökre szól, mindenképpen keresni fogja mindkét iskola az együttműködés lehetőségeit.

Ismét buszra pattantunk majd következett Belgrád, a főváros. Elég messze tudtunk csak leparkolni, ezért sokat kellett sétálni, míg a várhoz értünk. Sajnos közben az idő is elromlott: megindult az eső és hideg lett. A vár környéke szép és rendezett –ellentétben a Belgrádból eddig látottakkal-, sok volt a turista, főként helyiek a rossz idő ellenére.  A II. Sztambul kapun érkeztünk a várba, ahol egykoron a Hunyadi János vezette sereg győzelmet aratott a török csapatok ellen, melyről emléktábla is tanúskodik.(elég kicsi az emléktábla)

Itt érkeztünk be a várba

Honismereti vezetőnk meséli a csata lefolyását

 Robi részletesen és lelkesen magyarázza a csata lefolyását.

 Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot. Megtekintettük az óratornyát, Damad Ali pasa türbéjét

és gyönyörködtünk a Duna és a Száva találkozásában.

„Itt esik szerelembe a Száva a Dunával”

Történelmi sétánk végén kapunk félóra szabadidőt a nyüzsgő belvárosban: remek kávéházak, üzletek, kocsmák hangulatos elegyet képeznek a Knez Mihailova sétálóutcán, hasonlóan a budapesti Váci utcához. Zimonyba sajnos már nem tudtunk elmenni, mert az eső is egyre jobban esett és későre is járt már, indulni kellett vissza Székelykevére. Kilencre értünk vissza a panzióba. Már nagyon éhesek voltunk, szerencsére finom és sok ennivalót kaptunk így elégedetten pihentünk meg a panzióban.

Április 12.

Reggel van, a kirándulás utolsó napja. Szomorúsággal vegyes örömmel konstatáltuk, este már a saját ágyunkban alszunk. Sajnos továbbra is hideg van és szépen, csendesen de biztosan esik az eső. Így érkeztünk el Zalánkeménre, azaz Slankamenre. Itt folyik bele a Tisza a Dunába. Program szerint ezt nézzük meg hajókirándulás keretében. Aki már volt hajókázni 5 fokos hidegben, esőben és szélben, az tudja, miről beszélek: egy porcikánk nem kívánta a hajóutat de ha benne van a programban essünk túl rajta! Két csoportban mentünk: amíg az egyik hajóra szállt, a másik a kikötői kantinban melegedett egy tea vagy kávé mellett.

Behajóztunk: alul víz és felülről is víz: eső illetve a ponyváról időnként lezúduló víz formájában. A kapitány látva a lelombozott hangulatot, zenésre vette a hajóutat és lehetőséget adott kipróbálni a hajó kormányzását az arra vállalkozóknak.

Jól áll a kapitányi sapka

 Lassan visszatért a jókedvünk, mire a torkolathoz értünk már mindenki mosolygott. nagyon szép volt a két folyó találkozása, a folyók színe is különbözött, a táj szépsége pedig lebilincselő! Érthető, hogy ezen a helyen temették el Attilát hármas koporsóban.

Esik eső

...és még jobban esik

Vacogunk a hajón

A kirándulás után jó időbe tellett, mire megszáradtunk és visszamelegedtünk 36 fokra.

Péterváradra érve már egészen jó idő lett. Pétervárad Újvidékkel szemben a Duna Szerémségi oldalán helyezkedik el. Trianon előtt Szerém vármegyéhez tartozott. Nevét a Bánk bánból ismert Petur bánról kapta, aki az uradalom birtokosa volt. 1237-ben említik először ezen a néven. Történelme során volt a Garaiaké, a törököké, tartozott a Jugoszláv királysághoz, a Horváth majd a Szerb államhoz. A ma is látható formáját 1692-ben kezdték építeni és 1780-ban készült el. Savoyai Jenő itt aratott nagy győzelmet a török sereg felett 1716-ban. A XVIII. században Magarország legmodernebb vára volt. Jelenleg Újvidékhez tartozik. Hatalmas erődítmény, többszörösen körülvéve több méter széles falakkal

A vár bejáratánál

A múzeum a várban

Pétervárad

Hangulatos vendéglátóhelyek a várban

. A vár tetején egy szép óratorony áll, ami a hajósoknak is mutatja az időt. Fordítottak a mutatók: a nagymutató az órát, a kicsi a percet mutatják, hogy a Dunán elhaladó hajósok is jól láthassák.

Ez a vár legszebb része pazar kilátással

 Láttuk a lebombázott vasúti hidat is. Szerencsére ma már szép, új hidak kötik össze a két városrészt

Újra buszra szálltunk és miután egy rövid városnéző kört tettünk Újvidéken, ahol honismereti vezetőnktől Robitól is búcsút vettünk, elindultunk hazafelé. Kicsit fájt a szívünk elhagyni Délvidéket, mert nagyon sok szép élménnyel gazdagodtunk itt.

 A határtól tartottunk és ez be is jött, mert két órát álltunk, a

míg átjöhettünk. Sofőrünk szerint rosszabbul is járhattunk volna, úgyhogy nem elégedetlenkedtünk. A tervezett 7 óra helyett kilenc óra után értünk Vácra az iskola elé, ahol már türelmetlenül vártak szeretteink.

Ha Határtalan programot szerveztek, ajánlom mindenkinek ezt az utat, nézzetek Ti is körül Délvidéken!!